A bioritmus elmélet alapjai egészen a 19. századig nyúlnak vissza, konkrétan az 1897. és 1902. évekre.
A tisztelet ezért Berlinben a numerológus és orvos Wilhelm Fliessnek jár, aki Sigmund Freud barátja volt, és nagyon érdekelte ez a téma.
Fliess meg volt győződve arról, hogy a világot a varázslatos 23 és 28 számok irányítják (a férfi és női ciklus).
1920-ban Alfred Teltscher, az Innsbrucki Egyetem professzora továbbfejlesztette ezt a teóriát egy 33 napos ciklussal, saját hallgatóinak teljesítményének megfigyelése alapján.
A bioritmusok elméletének népszerűsítéséhez George Thommen is hozzájárult a 20. század 70-es éveiben megjelent publikációival, majd később Matthew Edlund.
Később, a 20. század végén intuitív, esztétikai és spirituális aspektusok is hozzáadódtak hozzá. Azonban ezek az elemek inkább szórványosan jelennek meg különböző kiadványokban vagy számológépeken.
Az elmélet szerint minden bioritmusnak két fázisa van: pozitív és negatív. A kritikus napok olyan napok, amikor a bioritmusok átlépnek az egyik fázisból a másikba (a 0 körül mozognak). Ezek a napok különösen fontosak, mert ilyenkor vagyunk a legsebezhetőbbek a balesetekre, instabilitásra és hibákra. Éppen ezért ebben az időszakban a testünkre és a lelkünkre kell a leginkább figyelnünk, és igazítanunk kell cselekedeteinket ennek megfelelően.
Időről időre két vagy több görbe közös minimumot, maximumot vagy nullát ér el. Azokon a napokon, amikor ez megtörténik, erősebben kell rájuk hatással lenni.
Az ún. szuperkritikus napok akkor következnek be, amikor két vagy több görbe átmegy a nullán.